Telefon: 06 1 6 888 999

Depresszióm enyhítésén a CBD olaj segített

Évek óta súlyos depresszióval küszködők, ha éppen nem depressziós vagyok akkor biztosan szorongok, sőt pánikrohamoktól is szenvedek. A terápiás gyógyszerek segítetek a tünetek enyhítésében, viszont csakhamar hozzászokott a szervezetem és a dózist növelni kellett, ahhoz, hogy eredményeket érjünk el. Azoknak, akik hasonló betegséggel küzdenek nem kell elmondjam, hogy milyen elviselhetetlen tud lenni ez a betegség.

Egy nagyon kedves gyógynövényekkel foglalkozó ismerősömé ajánlott a CBD olajat. Nem is gondolkodtam sokat a használatán, hiszen már úgy voltam vele, mindegy mi csak hatásos legyen. Elkezdtem a CBD olaj fogyasztását, először fokozatosan emeltem az adagot, amíg úgy éreztem, hogy hatni kezd. Körülbelül három hét elteltével azt éreztem, mintha a rosszkedvemet teljesen elfújták volna, az éjszakákat végig tudtam aludni, és elég jól visszajött az étvágyam is. A probléma ott kezdődött, hogy nagyon elbíztam magam, és hirtelen abbahagytam a gyógyszerek szedését, ennek következtében pedig visszatértek a rosszulléteim, és minden tünetem újra felütötte a fejét. Meg is kaptam a kezelőorvosomtól a fejmosást, ugyanis ki lehetett volna hagyni a gyógyszereket, de csak a fokozatosan. Így előről kezdtük az egész terápiát és ma ott tartok, hogy egyáltalán nem szedek gyógyszereket, csupán a CBD olajat. Én mindenkinek ajánlani tudom a CBD olaj fogyasztását, aki depresszióban, vagy hasonló betegségben szenved, ugyanis saját bőrömön tapasztalom, hogy hatásos, nekem személy szerint sokat segített a betegségemmel való együttélésben.