CBD termékek webáruháza - Telefon: 06 1 6 888 999

Xanax helyett kannabisz olaj

 

 

Ebben a bizonytalan helyzetben, amikor minden a pánikkeltésről, a félelemről és az embertásainktól való elhidegülésről szól, igencsak próbára tevődik az idegrendszerünk, a lelkivilágunk. Körülbelül nyolc hónapja kezdtem el szedni a kannabisz olajat, pontosan ennek a koronás világnak a berobbanásával egyidőben, immunrendszer erősítése céljából. Bár nagyon rég óta ott van a mindennapjaimban a stressz, ami alvási zavarokat eredményezett, ugyanakkor ízületi és vérnyomás problémáim is vannak. Mindezek mellé egyáltalán nem hiányzott a korona is. A kannabisz olaj tehát közel nyolc hónapja került be a mindennapjaimban, és a napi adag, amit használok belőle, az 1x6 csepp, és ezt mindig délben szoktam be venni. Azt tapasztaltam, hogy jelentősen csökkentette a nappali stresszt,

szorongásos panaszaimat, sokkal jobban kezelem a munkahelyi konfliktusokat, ezáltal a közérzetem is sokkal  jobb. A vérnyomás problémámra is kedvező hatással van, ugyanis csökkent a vérnyomásom, amióta használom a kannabisz olajat, bár az orvos által előírt gyógyszert továbbra is szedem, ellenben nem olyan nagy adagban, mint ahogy eddig kellett. Az alvásproblémámat a xanax-al próbáltam orvosolni, de amióta a kannabisz olajat használom már nem kell esténként bevennem, ugyanis rendkívül sokat javult az alvásom. Gyakorlatilag már az első egy hét használata után éreztem a kannabisz olaj hatását, még pedig abban nyilvánult meg, hogy az éjszakai többszöri megébredés csökkent. Ma ott tartok, hogy azt a 5-6 órát, amit alszom, azt nyugodtan, mélyen alszom, és reggelente egészen kipihentem ébredek. Nekem nagyon bevált ez az olaj, továbbra is napi 8 cseppben használom.