CBD termékek webáruháza - Telefon: 06 1 6 888 999

Végkimerültség ellen CBD olajat

Három gyerekes édesanyaként sokszor éreztem, hogy nem bírom. Már az első szülés után felütötte a fejét nálam a szülés utáni depresszió erősebb formája, amit aztán sikerült legyőznem, és a másik két szülés alkalmával nem jött elő. Azonban a három gyerek és a munka csakhamar kimerített, az idegeim kikészültek, már csak úgy tudtam 4-5 órát aludni éjszaka, ha altatót vettem be, és abból is idővel másfél tablettára volt szükségem.

A terapeutám javaslatára megpróbáltam az életmódváltást, azzal annyit értem el, hogy a táplálkozásunk egészséges irányt vett, azonban a mindennapi kihívásukkal nem volt, amit kezdenem. Azok jöttek. Évek óta kerestem valamilyen megoldást a mentális kimerültségemre, ami nem gyógyszer, és ami hatásos is. Két komoly betegséggel küzdő ismerősöm hívta fel a figyelmemet a CBD olajra. Az egyiknél előrehaladott vastagbél daganatot diagnosztizáltak, műtéten is átesett, kemoterápiás kezeléseken, amiatt kezdte el a CBD olaj használatát, és eredményesnek is bizonyult. A másik ismerősöm pedig nagy mértékű cukorbeteg, kómába is került, gyakorlatilag élet és halál között lebegett, a CBD olajnak köszönhetően mára már a cukorbetegség legenyhébb formája van jelen nála, az inzulin adagolást a minimális csökkentették, nagyon jól van, visszatért az az életerős, vidám nő, aki régen volt. Ha nekik segített úgy gondoltam az én végkimerültségemre is jó lehet a CBD olaj. Valóban segített is, sokkal jobban érzem magam, tudok pihenni, nem vagyok ingerlékeny, úgy érzem kiegyensúlyozott lett az életem. Napi 2x5 csepp CBD olaj tökéletessé teszi a mindennapjaimat.