CBD termékek webáruháza - Telefon: 06 1 6 888 999

Mi kipróbáltuk a CBD olajat és jó döntés volt!

A kisfiamnak több alkalommal is voltak gyomorproblémái, de mindig arra fogtuk, hogy valami olyant evett. Az is gyakran előfordult, hogy székelési zavarokkal küzdött, olyan nagy hangsúlyt nem fordítottunk erre sem, hiszen, ha nem evett rendesen, akkor nyilván nem volt mitől wc-re mennie, gondoltuk naivan. Pedig, ha visszagondolok, már ekkor a crohn betegség álhatott a tünetei mögött. Egyik alkalommal véres széklettel még korházba is kerültünk, de a vizsgáltokból nem derült ki, hogy mi okozta a véres székelést.

A nővérem ajánlott egy nagyon jó gyerekorvost, hogy vigyük el hozzá a gyereket és kérjük ki a véleményét, mivel már neki is feltűnő volt, hogy milyen gyakran panaszkodik a fiam hasfájásra. El is mentünk, a doktornő minden lehetséges vizsgálatot elvégzett a kisfiamon, és ekkor derült ki, hogy crohn betegsége van. Megkapta a kezelést, azonban én is mint aggódó édesanya kézbe akartam venni a helyzetet, egyrészt mert bűntudatom volt, hogy nem vettem komolyan a jeleket, másrészt, mert a gyerekem egészsége mindennél fontosabb. Ahogy elkezdtem a betegség után olvasni, és a hasonló betegségben szenvedők tapasztalatait olvasni találkoztam a CBD olajjal. Abban az időben még nehéz volt a CBD olaj beszerzése, ezért egy ismerősön keresztül hozattam külföldről. Mára már lehet kapni az országban megbízható CBD terméket. Úgy gondoltam, hogy egy próbát meg ér, ha nem használ a CBD olaj úgyis jelezni fogja a szervezete. A CBD olaj kisfiamnak rendkívül sokat segített, a labor eredmények is azt mutatták, hogy az állapota jó, a hasfájásos tűnetek elmúltak. Mi ajánlani tudjuk mindenkinek az olajat.