CBD termékek webáruháza - Telefon: 06 1 6 888 999

Kender olajjal a csúnya foltok ellen

Kislányomnál egy nagyon ritka bőrbetegséget fedeztek fel, masztocitózis a neve, ezt lényegében másképpen nem is lehet megfogalmazni. Annyi elmondható érthetőbben, hogy a masztocitózis egy ritka betegség, melyben a hízósejtek nagy mennyiségben szaporodnak fel a szervezetben. Már a szülészetről úgy mentünk haza a pici a hasán volt egy folt, ami pár nap, hét elteltével több lett. A doktornő fehérje allergiára gyanakodott és ennek megfelelően kapta a kezelést, váltogattuk a tápszereket, de semmi változást nem tapasztaltunk. Így elkerültünk egy bőrgyógyászhoz,

aki első ránézésre már tudta a diagnózist, ez a betegség genetikailag alakul ki, nem gyógyítható, de idővel enyhülnek a tünetei. A pici testén barna foltok jelentek meg, ami dörzsölés, meleg majd idővel fogzás hatására belobbant, felhólyagosodott, az egyik kellemetlen tünete, hogy nagyon viszket. Sajnos erre a betegségre nincs gyógymód, próbáltunk pozitívan hozzáállni a helyzethez, felvettem a kapcsolatot más szülőkkel, akiktől tudtam tapasztalatokat kérdezni. Így ismerkedtem meg egy anyukával, akinek a kisfia pontosan ilyen bőrbetegségben szenvedett és ő ajánlotta a kender olajat. Ez az anyuka a kender olajból cseppintett a foltokra és hagyta, hogy a bőr beigya, az elmondásai alapján látványos javulást értek el. Úgy határoztunk mi is kipróbáljuk a kender olaj használatát, ha nem válik be hát nem veszítünk vele semmit. Egy hónap kender olaj használat után azt tapasztaltuk, hogy a próbaként kezelt területen eltűnt a hólyag, a bőre kivilágosodott és a barna foltok is halványabbak lettek. Mostanra már az egész testét kendem kender olajjal és a hólyagok majdnem teljesen eltűntek. A kender olaj amolyan testápoló lett nálunk, és ami a legmegnyugtatóbb, hogy semmi mellékhatását nem tapasztaltuk.