CBD termékek webáruháza - Telefon: 06 1 6 888 999

Kannabisz olaj gyomor és nyelőcső daganatra

Nagytatám betegsége körülbelül negyven évvel ezelőtt kezdődött, amikor refluxal diagnosztizálták, folyamatosan kellett szedje a savlekötő tablettákat, hogy nem legyen olyan kellemetlen érzése. Két évvel ezelőtt azonban megváltozott a betegsége ez teljesen más irányt vett, és sajnos rossz irányt.

Nyelési nehézségekre, emésztési problémákra, és gyomor fájdalomra kezdett panaszkodni, ekkor gasztroenterológusa megvizsgálta és biopsziát végzett a nyelőcsövéből és gyomrából vett mintákból. Az eredmény sajnos rosszindulatú gyomor és nyelőcsőrák meglétét mutatták ki, melyet sebészeti beavatkozás követett. A műtét során eltávolították a nyelőcső alsó egyharmadát, illetve az ehhez a részhez közeli, illetve érintett gyomor egy részét. Mondanom sem kell, hogy teljesen megváltozott az élete, elkezdődött a kemoterápia, új étrendet kellett bevezetni, hiszen nem ehetett akármit, csupán folyékony halmazállapotú ételeket, először vékonybélszondán keresztül, majd szájon keresztül pépes ételeket. A betegségből adódóan jelentős lett a súlyvesztése, olyan mértékben, hogy a további súlyveszteség már kockára tette volna az életét. Ekkor az egyik barátnőm javasolta, hogy próbáljuk meg a kannabisz olajat. Édesanyám konzultált az orvossal a kannabisz olaj fogyasztását illetően, és az orvos nem zárta ki a használatát. Ma ott tartunk, hogy gyakorlatilag tünetmentes, nem újult ki a daganat, és az étvágya is rendben van. A kannabisz olaj használatáról nem mondott le, mai napig rendszeresen fogyasztja. Szerintem érdemes kipróbálni, mert sokat segít.