CBD termékek webáruháza - Telefon: 06 1 6 888 999

A jó alvásom titka a CBD olaj

Gyermekkoromban nagyon jó alvó voltam. Nagymamám mindig azt mondta, hogyha álmos voltam a kicsi széken is aludtam. Sajnos az utóbbi időben rendesen rettegek az éjszakáktól, nem tudok elaludni, ha sikerül is valahogy, akkor a legkisebb zajra is felébredek, aztán alig tudok újra visszaaludni. Mindenféle teákat, gyógynövényből készült szereket kipróbáltam, de nem sok eredménnyel.

Az erős macskagyökér kapszula, ami még valamennyit segített, de annak is hatása addig tartott, míg a szerezetem megszokta. Amikor már annyira elviselhetetlenné vált a folyamatos nem alvásom, hogy a munkahelyemen is egyik hibát a másikra halmoztam, a kedélyállapotom meg olyan volt, hogy egyik pillanatban sírtam, a másikban pedig nevettem, akkor léptem. Egy közeli ismerősöm által jutottam hozzá a CBD olajhoz, ami a végső mentsváramnak bizonyult. Elkezdtem a CBD olaj használatát, mégpedig úgy, hogy reggel és este is bevettem négy cseppet. Ez az adagolás jónak bizonyult, ugyanis már a harmadik nap után éreztem, hogy könnyebben alszom el. Bár éjszaka még megébredtem, de határozottan pihentetőbben aludtam. A második hét CBD olaj használat után, este, szinte rám tört az álmosság, ami azelőtt nehezen ment, az most pillanatok alatt megtörtént. Reggel pedig frissen, kipihenten ébredtem és nem utolsósorban az állandó nem alvástól kialakult szorongásom is elmúlt. Én szívből ajánlom mindenkinek a CBD olajat, aki hasonló alvás és szorongásos problémával küzd, mint én. Nekem gyakorlatilag már az életem részévé vált, és azt kell mondjam, hogy úgy érzem magam mintha kicseréltek volna.