CBD termékek webáruháza - Telefon: 06 1 6 888 999

A CBD olajat használom én is és a kutyám is

CBD olaj jótékony hatásairól többször hallottam, ezért úgy gondoltam, hogy kipróbálom. Hála Istennek nincs súlyos betegségem. Csupán abból a meggondolásból döntöttem úgy, hogy kipróbálom, hogy a munkámból adódó stresszes helyzeteket jobban tudjam kezelni. Volt néhány alkalom, hogy annyira kimerültnek éreztem magam, hogy pihenni sem tudtam, ilyenkor a teljesítményem is romlott, ingerlékenyebb lettem. Ezekben a periódusokban gyógynövény kivonatokat, vitaminokat használtam, ami hellyel-közzel segített is.

Aztán rátértem a CBD olaj használatára. Naponta, általában reggel és este szoktam három cseppet bevenni, ez bizonyul hatásosnak. Először a 2x5 cseppet próbáltam, de erős fejfájást tapasztaltam a második nap, így lecsökkentettem 2x3 cseppre a napi adagot. Morzsi kutyusomnak is adom a CBD olajat, ugyanis nem olyan rég állatorvoshoz kerültünk vele, erős rohama volt, én azt hittem elfáradt a sétától és azért szuszog olyan furcsán, azonban amikor már levegő után kapkodott, akkor láttuk, hogy nem tréfa azonnal vittük az állatorvoshoz. Kiderült, hogy epilepsziás. Az orvos adott neki gyógyszert, és elmondta, hogy mik a teendők, ha újra rohama lenne. Mivel én nagy CBD olaj használó vagyok, és sok helyen olvastam, hogy a kutyáknak is szokták adni. Ezért kifejezetten kutyák számára készült CBD olajat rendeltem Morzsinak, amiből naponta 5 cseppet kap, és ha hidegfront van, akkor naponta 2x4 cseppet. Amióta használjuk egyszer volt rohama és az is enyhe lefolyású volt, valamint az étvágya is jobb lett.