CBD termékek webáruháza - Telefon: 06 1 6 888 999

CBD olaj a csípő műtéthez

A CBD olajat csípőízületi kopásból adódó krónikus fájdalmakra kezdtem el szedni, az egyik. Az egyik ismerősöm ajánlotta, ő is használja az készítményt ízületi gyulladásokra. Számomra a CBD olaj nagy segítséget jelentett, lényegesen lecsökkenthettem a napi fájdalomcsillapító adagomat, valamint a napi aktivitásom, életkedvem is pozitív irányba mozdult, nem árnyékolta be az állandó fájdalom érzet. Idő közben a protézis műtétemre is sor került, és az orvosomtól kikértem a véleményt azzal kapcsolatban, hogy a CBD olajszedése esetleg befolyásolhatja a műtéthez szükséges gyógyszerek hatását.

Az orvosom placebo hatásúnak véleményezte az olajat, így nem zárta ki annak használatát. Én a műtét után sem hagytam abba a CBD olajhasználatát, és azt kell mondjam, hogy nagyon jól döntöttem, ugyanis a műtét másnapján már felkeltem és járkáltam. Igaz kaptam fájdalomcsillapító tablettát, de a többi betegtársamhoz képest sokkal hamarabb fel tudtam kelni. Amit még tapasztaltam, hogy a műtéti heg nem pirosodott be, gyulladásnak nyoma sem volt, sőt gyorsabban is gyógyult, a kórteremben levő két betegtársamnak azonban gondjai akadtak a műtéti heggel. Jelenleg is használom a CBD olajat, sőt, ha esetleg meg erőltetem a csípőmet a sok járkálással, vagy az időjárás változás miatt fájdalmaim vannak, akkor először mindig az olajat veszem be, és csak utána folyamodok tablettákhoz, ha nagyon muszáj. Ha a megszokottnál erősebb a fájdalom, akkor olyan 10-12 cseppet szoktam bevenni, ha ez sem segít, akkor jöhet a tabletta, azonban lényegesen kevesebb gyógyszert szedek a fájdalomra, mint ilyenkor az átlag.