CBD termékek webáruháza - Telefon: 06 1 6 888 999

CBD olaj az autizmus enyhítésére

Szülőként, édesanyaként mindent megteszünk, hogy gyermekünk boldog és egészséges legyen. Sajnos nem adatott meg számomra, hogy egy egészséges gyerek édesanyja lehessek, hiszen kislányom több mint 17 éve küzd az egy olyan betegséggel, amely bezárja őt egy külön világba. Ez a betegség az autizmus. Fél éves korában fedeztük fel nála a betegségre utaló első jeleket, amikor nem mosolygott, semmilyen reakciót nem váltott ki egy új játék, vagy egyáltalán a mi közelségünk.

Aztán két éves korára már egyértelművé vált, hogy az autizmus betegséggel állunk szembe. Ahogy teltek a napok, hónapok, egyre inkább ütötte fel a fejét a betegségnek különböző jelei, az érzelmi kötődés hiánya, kislányom egyáltalán nem igényelte a szociális kapcsolatokat, a törődést, a beszélgetést, sőt a simogatást sem. Majd jöttek a kommunikációs zavarok, a viselkedési zavarok és ezekkel együtt természetesen a folyamatos orvosi vizsgálatok, külön foglalkozások, fejlesztő központokba járások, és sorolhatnám a végtelenségig, hogy mennyi mindnet kipróbáltunk a gyógyulás felé vezető úton. Aztán egy kedves ismerősöm ajánlta, hogy próbáljuk ki a CBD olajat. Nem volt ismeretlen számomra a CBD olaj kifejezése, hiszen anyaként folyamatosan inspirálódtam, érdeklődtem, hogy gyermekemen segítsek. Hálás vagyok a mai napig az ismerősömnek, aki rábeszélt a CBD olaj kipróbálásra, hiszen amióta használjuk gyakorlatilag először közelíthettük meg az autizmus előtti életminőséget. A dühkitörésektől szenvedő, magát és másokat is bántalmazó kislányom, ma azért jön felém, hogy megöleljen, megpusziljon. Az állandó belső feszültsége szépen oldódik, nyugodtabban tud pihenni és érezhetően igényli, hogy együtt legyünk vele.