
Gyerekkorom óta küzdők Crohn betegséggel, aminek már több mint húsz éve. Nagyon sokat fájt a gyomrom, bizonyos ételeket alig tudtam, vagy egyáltalán nem is tudtam megenni, és szinte senki nem tudta okát. Rengeteg vizsgálat után derült ki, hogy milyen betegség kínoz, és sajnos nem örült ennek senki. A Crohn betegség ugyanis az emésztőrendszer krónikus gyulladásos betegsége, mely ismeretlen eredetű, és ami még rosszabb, hogy nem gyógyítható, csupán a terápiás kezeléseknek köszönhetően a tünetek enyhíthetők. Én az évek alatt gyakorlatilag minden létező kezelésre rezisztens lettem, a vénás szteroid, az antibiotikumok, az immunszupresszánsok és három féle biológiai kezelés sem eredményezett semmi változást. Miután semmi nem hatott, elvették az összes gyógyszeremet és végleges