Telefon: 06 1 6 888 999

Az életem mentette meg a CBD olaj

A nők életét a menstruációs időszak elég keményen próbára teszi. Sokan vannak, akik úgy élik meg ezt a három napot, mintha örökkévalóság lenne, a fájdalom, a rossz közérzet, a határtalan zaklatottság erősen megnehezítik ezeket a napokat. Sajnos a sors úgy hozta, hogy nőileg nagyobb beavatkozáson kellett átessek, eltávolították a még működő méhemet, petefészkemet.

Hálát adok a Jó Istennek, hogy megáldott két gyönyörű kislánnyal, mielőtt bekövetkezett volna ez a probléma. És azért is hálát adok, hogy a műtét után nem fordult komolyabbra a probléma. A változó kor beköszöntével gyakorlatilag a nyakamba szakadt minden olyan tünet, amit szinte el is felejtetettem. Rám törtek a rosszullétek, olyan is volt, hogy naponta 20 – 25 alkalommal is környékezett a rosszullét, a folyamatos hőhullámok már az elviselhetetlenség határán voltak, éjszaka pedig szinte semmit nem aludtam, volt, amikor úgy éreztem a takaró is meggyullad alattam. Ekkor döntöttem úgy, hogy kipróbálom a CBD olajat. Kezdetben úgy használtam, hogy napi kétszer tíz cseppet, ami elfogadhatónak bizonyult és azt tapasztaltam, hogy kilenc nap után teljesen tünetmentes lettem. Ennek már két éve, és azóta is aktív CBD olaj fogyasztó vagyok. Napi szinten használom, bár a dózist azt csökkentettem, így nem napi kétszer tíz cseppet használok, hanem napi kétszer nyolc cseppet. Nekem a CBD olaj a legjobb barátom lett, sőt azt mondhatom, hogy nélküle nem tudtam volna átvészelni azt az időszakot. Újabban kipróbáltam a CBD krém változatát is, és azt kell mondjam csodát tett a bőrömmel, szóval nyugodtan ajánlom mindenkinek.